Márki Zay Előválasztás

"Azt is látom, hogy nagyon sokat dolgozik Márki-Zay Péter ebben a kampányban, és bizonyára fáradt" – jegyezte meg a Jobbik egykori elnöke. Vona Gábor, a Második Reformkor Alapítvány alapítója az InfoRádió Aréna című műsorában elemezte a 2022-es választás esélyeit. A Jobbik korábbi elnöke szerint a köztársaságielnök-jelölést az ellenzéknek már jóval korábban meg kellett volna tennie akár a kormánypártot is megelőzve, mert most már kapkodásnak tűnik az egész. "Amikor a Jobbik elnöke voltam, akkor Róna Péterrel kifejezetten jó kapcsolatunk volt, és a hazai kisvállalkozások támogatásával kapcsolatban tőle nagyon sok inspirációt nyertünk" – idézte fel a közelmúltat Vona Gábor, aki sem Iványi Gábort, sem Róna Pétert nem tartja rossz jelölésnek, hiszen szerinte "mind a két személy a NER-rel szemben épített szakmai és respektálható civil karaktert" DK-Jobbik "kényszerházasság" "Az előválasztás után Márki-Zay Péter lendületből elindult, és úgy tűnt, hogy a pártokat maga alá tudja gyűrni, és saját akaratát, érdekeit érvényesíteni tudja.

Márki-Zay ellenzék pártra és a Telexre mutogat a Závecz kutatással kapcsolatban - Propeller

márki zay előválasztás eredménye

Eredménye

márki zay előválasztás jelöltek

Márki-Zay Péter – Előválasztás 2021

  • Milliós adatbázis alapján kampányolnak Márki-Zayék - Hír TV
  • Márki zay előválasztás eredmény
  • Acetone szagu vizelet vs
  • Márki zay előválasztás eredmények
  • Márki-Zay Péter – Előválasztás 2021

Marki zay előválasztás

Online

Annyira érzik szerinte a kormánypártok a vesztüket, hogy ma belépni a Fideszbe olyan, mint 1989-ben belépni a Munkásőrségbe. Abból a helyzetből, ami az elmúlt 12, sőt 30 évben ide juttatta az országot, abból a kijárat nem jobbra vagy balra van, hanem felfelé. Kétharmaddal fogjuk leváltani a Fideszt! - adta ki a jelszót Márki-Zay Péter. Végül bemutatta azt a támogatóját is a színpadon, aki Floridából költözött haza, kitalálta a "Csak felfelé! " jelmondatot, a jelképként viselt kék szalagot, és nem mellesleg azt is megköszönte, hogy 20 millió forinttal támogatta a kampányát. Kapott köszönetet és tapsot Lukácsi Katalin is, a Mindenki Magyarországa Mozgalom elnökségi tagja is.

Hetek Közéleti Hetilap - "Fájdalmak férfia" - Messiási próféciával konferálták fel Márki-Zay Pétert az ellenzék tüntetésén

márki zay előválasztás online
September 10, 2022, 8:28 pm
eli-teljes-film-magyarul