Rio Olimpia Magyar Érmek - Xxxi. Nyári Olimpia - Rio 2016 - Aranyérme | Érmecentrum

Az összeg az ezredforduló után még jobban emelkedni kezdett, a 2004-es athéni játékokra tízmillió, a 2008-as pekingi olimpiára húszmillió forintra ugrott. Az olimpiai győzelmekért járó állami jutalmakat Londonban és Rio de Janeiróban kormányrendelet szabályozta, amely már az első nyolc között végző sportolóknak is garantált juttatást, az aranyéremért akkor harmincöt, az ezüstért huszonöt, a bronzéremért húszmillió forintot fizettek, de a nyolcadik helyezetteknek is járt kétmillió forint. Így például a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka az öt évvel ezelőtti nyári játékokon 136. 4 millió forintot keresett. Az idén a legtöbb pénzt a női kajaknégyesben aranyérmet, K–1 500 méteren pedig ezüstérmet szerző Csipes Tamara vihette haza, aki ráadásként Medveczky Erikával egy hajóban a negyedik helyen végzett a K–2 500 méteres versenyszámban is. Ez összesen 107. 2 millió forintot jelentett neki. A tokiói olimpiának már gyakorlatilag edző nélkül nekifutó Hosszú az ötödik és a hetedik helyezésének köszönhetően még így is húszmillió forintot kapott.

A 2016. évi nyári olimpiai játékok éremtáblázata – Wikipédia

Hosszú Katinka félmilliárdos olimpiai járadékra számíthat - Blikk

  • Rio olimpia magyar érmek youtube
  • Eladó opel astra tulajdonostól 2020
  • RIO 2016: Bemutatták az olimpiai érmeket
  • Nem érzek ízeket – mi okozhatja?
  • Rio olimpia magyar érmek 2020
  • Baba születése kalkulátor
  • Magyar Olimpiai Bizottság - Rio 2016 - MAGYAR DICSŐSÉGTÁBLA

Magyar éremesélyek Tokióban | ma7.sk

A magyar olimpikonok nagyszerűen teljesítenek Tokióban, s ez az érmek számában is meglátszik. Egyelőre tizenhét érmünk van, kettővel több, mint amennyit a 2016-os riói játékok során szereztek a mieink. Nem lehet panaszunk a magyar olimpikonok teljesítményére (Fotó: Tumbász Hédi, Mirkó István) A 2016-os riói olimpián a magyar sportolók összesen 15 érmet hoztak haza, pénteken pedig Kovács Sarolta öttusázó bronzérmével biztossá vált, hogy Tokióban ennél több medálja lesz Magyarországnak. Hárspataki Gábor karatés bronzérmével ráadásul a 17. medálunkat is megszereztük, ez egyébként pontosan annyi, mint amennyit 2000-ben Sydneyben és 2004-ben Athénban akasztottak az olimpikonjaink nyakába. Rióban összesen 8 aranyat, 3 ezüstöt és 4 bronzot tudtunk felmutatni, Tokióban pedig 5 arany- mellett 7 ezüst- és 5 bronzérmet zsebeltek be eddig a mieink. A női és a férfi pólósaink, a kajak-kenusaink, birkózónk és az öttusázóink is további érmeket szerezhetnek még Magyarországnak, így könnyen lehet, hogy a 2012-es londoni olimpiánál is több érmünk lesz, akkor ugyanis 18-ig jutottak a magyar sportolók.
September 5, 2022, 10:10 am
mellhártya-daganat-tünetei