Dankó Rádió Élő Műsor

Farkas Bálint és Szolnoki Tibor operettművész vendégszereplésével, élő kívánságműsorral indul el szombat reggel 6 órakor a közmédia új zenei rádiócsatornája, a Dankó Rádió – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap az MTI-vel. A klasszikus magyar nótát, cigányzenét, operettet és népdalt sugárzó, hiánypótló tematikus csatorna tíz nagyváros (Budapest, Debrecen, Pécs, Szeged, Miskolc, Szombathely, Győr, Nyíregyháza, Szolnok és Mosonmagyaróvár) vételkörzetében lesz fogható. A Dankó Rádió 6 órakor élő kívánságműsorral kezdi meg sugárzását: a Jó reggelhez szól a nóta című műsort Erdélyi Claudia, Tarnai Kiss László és Asbóth József vezeti. Déltől a Jó ebédhez szól a nóta című kívánságműsorban ismét mindhárom műsorvezetőtől lehet kérni. Az első napot követően minden reggel 6 órától 10-ig nóta-összeállítást hallhatnak a műfaj kedvelői. Ezt követi Erdélyi Claudia Az a szép című egyórás válogatása a nóta nagymestereinek műveiből, majd újabb egy órában Nagy Ibolya operettprimadonna műsora jelentkezik, az első héten Farkas Bálint, a második héten Szolnoki Tibor operettművész vendégszereplésével.

  • Heti menü tatabánya
  • Krumplis étel receptek
  • Szól a Dankó Rádió! | pecsma.hu
  • Nagév rács
  • Élő stúdiókoncert a Dankó Rádióban | MédiaKlikk
  • Chevrolet matiz eladó
  • ANTÓNIA ANY20 nyitott munkalapos elem - INTERdeco.hu Internetes Lakberendezési Áruház
  • Apple Watch 38mm / 40mm - Apple Watch szíjak - Watch kiegészítők
  • Bevérzett szem kezelése házilag. Leggyakoribb kötőhártya bevérzési okok
  • Dankó rádió élő műsor

A Jó ebédhez szól a nóta című műsor élőben szólal meg a Dankó Rádió stúdiójában július 8-án. A magyar nóta szerelmeseit egy cigányzenekar és a szakma kiváló előadóművészei szórakoztatják majd ebédidőben, 12. 30-tól. A közmédia nagy múltú zenés műsora, a Jó ebédhez szól a nóta ezúttal különkiadással jelentkezik: egy cigányzenekar érkezik a Dankó Rádió stúdiójába, élükön Hankó József prímással, hogy az élő muzsika varázsával kápráztassák el a magyar nóta szerelmeseit. Természetesen az énekszó sem hiányozhat a repertoárból: a Cselényi-díjas Hatvani Kiss Gyöngyi és a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Tolnai András előadóművészek legkedvesebb nótáikkal ajándékozzák meg a hallgatókat. Az élőben elhangzó produkciók mellett a művészek mesélnek is kedvenc nótáikról Budai Beatrix műsorvezetőnek. A rádiócsatorna tervei szerint a jövőben havi rendszerességgel hallhatja a közönség a magyar nóta műfajának jeles képviselőit élő koncert keretein belül. Jó ebédhez szól a nóta élőben július 8-án, 12:30-tól a Dankó Rádióban.

Élő stúdiókoncert a Dankó Rádióban | Felvidék.ma

  1. Babakarám 8 elemes qvc
  2. Advent 4 gyertya
  3. Diákmunka miskolc 16 éves kortól s kortol nyiregyhaza
  4. 4 adventi gyertya
  5. Mit jelent a geometria
  6. Lakható faház árak
  7. Duna house ingatlaniroda szolnok
  8. Szombathely országh lászló utca 4
September 3, 2022, 8:06 pm
jofogás-hajdú-bihar