Négyszögek Belső Szögeinek Összege

négyszögek belső szögeinek összege kalkulátor

Húrtrapéz ( szimmetrikus trapéz, néhány tárgyalásban: egyenlő szárú trapéz): olyan tengelyesen szimmetrikus négyszög, amelynek szimmetriatengelyére nem illeszkedik csúcs. [1] Húrtrapézt a szimmetriatengelyére tükrözve két-két csúcs éppen helyet cserél: a szimmetriatengely a húrtrapéz két (egymással szemközti) oldalának közös felezőmerőlegese, a másik két (egymással szintén szemközti oldal) pedig egymás tükörképe. A fenti meghatározáson túl sok más ekvivalens tulajdonság is létezik, amik szintén lehetséges definícióként választhatóak, ez részben tükröződik az alakzatot megnevező szinonimák sokaságában is. Paralelogramma: a két-két szemközti oldal párhuzamos. Ebből az is következik, hogy a szemközti oldalak egyforma hosszúak, a szemközti szögek egyenlőek, és az átlók felezik egymást. Minden paralelogramma trapéz. Deltoid: két-két egymás melletti oldal azonos hosszúságú. Ebből az is következik, hogy a szögek közül az egyik megegyezik a vele szemközti szöggel, és hogy az egyik átló merőlegesen metszi a másikat, és felezi azt.

  • Négyszög – Wikipédia
  • Roland elektromos zongora
  • Telekom alkalmazás android

4632 Tényleg egy csinos nő vagy? 5048 Stréber kvíz 104 Egy kis műveltség... 516 Egy kis műveltség...

Hány fok a négyszög belső szögeinek összege?

September 3, 2022, 6:16 pm
mellhártya-daganat-tünetei