Németh Dániel Fotós

Németh Dániel fotózta le többek között a magángéppel repülő Orbán Viktort és a luxusjachton nyaraló Szijjártó Pétert. A Direkt36 birtokába került bizonyítékok szerint Némethet idén júliusban figyelték meg Pegasusszal, miközben újra a NER-elit által használt repülőt és hajót követte. Tovább A Direkt36 egy oknyomozó újságíró központ, amelynek célja, hogy ellenőrizze a hatalom gyakorlóit, és leleplezze a mindannyiunkat megkárosító visszaéléseket. A cookie-kat használ, az 'Értem' gombra kattintva ezt elfogadja. Az oldal által használt cookie-król, azok törléséről és blokkolásáról az Adatvédelmi tájékoztatónkban talál további információkat. Értem

Németh dániel fotos da

Azért döntött így, mert tartott attól, hogy megfigyelhetik. Mint kiderült, nem volt alaptalan az aggodalma: a Citizen Lab és az Amnesty elemzései szerint július elsején, pár nappal Nápolyból való hazaérkezése után törték fel először a telefonját a Pegasus kémszoftverrel. A megfigyelői nagyon eltökéltek lehettek. Németh másik óvintézkedése ugyanis az volt, hogy eldöntötte, nem az akkor éppen használt iPhone-ját fogja magával vinni a következő útra, hanem egy korábbi készülékét, amelyhez egy feltöltős sim-kártya tartozott. A fotós ezt hónapokig nem használta, ezért az arra feltöltött pénz is elveszett, a kártya inaktiválódott. Németh július 4-én újraaktiválta ezt a kártyát és pénzt töltött fel rá. Az elővigyázatosság azonban nem sokat ért: másnap, július 5-én ugyanis a technikai elemzések szerint ezt a telefonját is megfertőzték Pegasusszal. Egy volt magyar elhárítótiszt a Direkt36-nak elmondta, hogy a titkosszolgálati eszköztárnak alapvető része, hogy akár valós időben látják, amikor egy célponthoz kötődő telefonszám aktívvá válik és rácsatlakozik a mobilhálózatra.

Németh Dániel fotós-újságíró a júliusban kirobbant Pegasus-botrány után kereste fel a torontói egyetemen működő Citizen Labet, amely már hosszabb ideje kutatja az NSO nevű izraeli cég által kifejlesztett Pegasus kémszoftver nyomait. A Citizen Lab szakértői arra jutottak, hogy Németh Dániel ellen is alkalmazták a kémszoftvert, írja a Direkt36 oknyomozó oldal a Telex en. A fotós-újságíró a botrány kirobbanása után fordult a Direkt36 -hoz, amely pedig az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet technikai segítségével megállapította, hogy Németh két telefonját is feltörték a kémszoftverrel. Az egyiket 2021. július 1-9., a másikat július 5-9. között. Németh Dániel az elmúlt évek számos tényfeltáró projektjében vett részt, így sikerült lefotóznia, amint Tiborcz István a nemzetközi körözés alatt álló Ghaith Pharaonhoz kötődő üzletemberekkel tárgyalt, vagy amikor Orbán Ráhel egyeztetett Adnan Polat török milliárdossal a Gresham-palota teraszán, írja a Direkt36. Ugyanő fényképezte le 2016-ban Mészáros Lőrinc nyaralását az Artemy nevű hajón, majd pedig 2018-ban az Artemynél is grandiózusabb, a Lady Mrd-nek keresztelt hajó vendégeiről is publikált fényképeket.

Németh dániel fotos fotos

Ez kimutatta, hogy Németh Dániel két telefonját is sikeresen feltörték a Pegasus kémszoftverrel, az egyiket 2021. július 1-9., a másikat július 5-9. között. A Direkt36 több kérdést is feltett a kormánynak Németh megfigyeléséről, de nem érkezett rájuk válasz. Pegasus-ügy: volt bizottsági ülés, de 2050-ig titkos, mi hangzott el Nem cáfolta egyértelműen az ellenzéki tagok szerint sem a belügyminiszter, sem a titkos megfigyeléseket engedélyező igazságügyi tárca államtitkára, hogy a Pegasus-kémszoftverrel politikusokat, újságírókat is célba vettek. A részleteket feltáró vizsgálóbizottságot a Fidesz-KDNP leszavazta, az ülésen a témában elhangzottakat pedig majdnem 30 évre titkosították. A Pegasus-ügy kirobbanásakor derült ki, hogy négy újságírót, köztük a Direkt36 két munkatársát, továbbá Dercsényi Dávidot, a korábbi újságíróját, valamint Varga Zoltánt, a Centrál Médiacsoport tulajdonosát is megfigyelték a kémszoftverrel. Szeptemberben került nyilvánosságra, hogy az egykori MSZP-s, ma az portált üzemeltető Páva Zoltán telefonját is feltörték a kémszoftverrel, a múlt héten pedig a írta meg, hogy fideszes gazdasági potentátokat is megfigyeltek a programmal.

  • Direkt36: A NER-elit luxusutazásai után évek óta nyomozó fotós-újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel
  • Ákos nem kell más vigasz
  • Rádió 1 Pécs Online
  • Az isztambuli menyasszony 46.rész
  • Olcsó repjegy hu ingyen
  • Németh dániel fotos
  • Fehér csipkés maxi ruha de
  • A Szijjártó Péter jachtozását lencsevégre kapó fotóst is lehallgattak a Pegasus kémszoftverrel | Alfahír
  • Németh Kristóf hírek - Hírstart

A Pegasus-kémprogramról nyilatkozott kollégánk az RTL Klubnak | Video

Hogy Németh Dániel munkája kiemelkedő újságírói teljesítmény és a magyar nyilvánosság védendő értéke, azt a magyar újságírótársadalom legrangosabb elismerése, a Soma-díj is bizonyítja. Ezt a díjat 2018-ban az Átlátszó munkatársai nyerték el az Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron című cikkel, amely elsőként leplezte le részleteiben azokat a luxusjárműveket, amikkel Magyarország legfőbb urai utazgatnak. Orbán Viktor, a magánrepülőgép, a luxusjacht, és a Mészáros-klán – tudjuk, hol nyaraltak idén nyáron | Idén nyáron sokáig követtük két exkluzív jármű, egy magánrepülőgép és egy luxusjacht útját szerte Európában, és közben a magyar kormányzat és holdudvara különböző szereplőire bukkantunk. Lefotóztuk, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök az osztrák lajstromszámú magánrepülőgéppel érkezett haza Budapestre a Videoton bulgáriai meccse után. Lefotóztuk, hogy ugyanez a gép később Mészáros Lőrinc lányát, és a ZTE tulajdonosát hozta Ferihegyre.

Utóbbi egy rég nem használt készülék volt, amit épp azért vett elő, mert tartott tőle, hogy a másik telefonját lehallgatják. Ám amint aktiválta, azt is feltörték. A Direkt36 azt írja, a fotós akkor éppen a fideszes elit által használt luxusjárművek útvonalát figyelve tervezte következő utazását. Likhita Banerji, az Amnesty Tech kutatója szerint ez "egy újabb felháborító példája annak, hogy az NSO Group kémszoftverét eszközként használják újságírók elnémítására", és szerinte "a magyar hatóságoknak sürgősen független, átlátható és elfogulatlan nyomozást kellene indítania az összes törvénytelen megfigyelés esetében, melyeket a Pegasus Projekt feltárt". Németh Dániel az elmúlt években többször fotózott le luxuséttermekben tárgyaló, jachtokon nyaraló politikusokat és kormányközeli üzletembereket. Ő készítette 2012-ben a Magyar Narancs címlapfotóját az épp a befolyása csúcsán lévő és Simicska Lajosról, akiről előtte évekig nem készült fotó. Ő fotózta le azt is, amikor Tiborcz István az FBI-körözés alatt álló Ghaith Pharaonhoz kötődő üzletemberekkel tárgyalt, vagy amikor Orbán Ráhel egyeztetett Adnan Polat török milliárdossal a Gresham-palota teraszán.

Direkt36: Németh Dániel fotós-újságírót is megfigyelték a Pegasus kémszoftverrel - Legfrissebb hírek, információk és összefoglalók minden percben

Németh a Pegasus-ügy kirobbanása után egy ismerősén keresztül megkereste a torontói egyetemen működő Citizen Labet, akik már régóta kutatják az NSO kémszoftverének nyomait. A Citizen Lab szakértői a Pegasus nyomait megtalálták a magyar fotós-újságíró telefonján is. Németh ezt követően fordult a Direkt36-hoz, mi pedig az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet technikai segítségével elvégeztettünk egy második, független vizsgálatot is. A Pegasus kémszoftverrel figyelték meg Németh Dániel fotós-újságírót is, aki korábban lefotózta többek között a magángéppel repülő Orbán Viktort és a luxusjachton nyaraló Szijjártó Pétert is. Fotó: Direkt36 Az Amnesty technikai elemzése kimutatta, hogy Németh Dániel két telefonját is sikeresen feltörték a Pegasus kémszoftverrel, az egyiket 2021. július 1-9., a másikat július 5-9. között. Ebben az időszakban Németh éppen Magyarországon tartózkodott egy dél-olaszországi munkaútja után, és a fideszes elit által használt luxusjárművek útvonalát figyelve tervezte következő utazását.

Ez teszi lehetővé, hogy szabadon írhassunk a valóságról. Ha fontosnak tartod a független, tényfeltáró újságírás fennmaradását, támogasd a szerkesztőség munkáját egyszeri adománnyal, vagy havi előfizetéssel. Kattints ide a támogatási lehetőségekért!

Nyitókép: Szijjártó Péter/Facebook Ehhez kérjük, add meg az email címed és hozzájárulásod, hogy adataid kezelhessük. Ne felejtsd el megnyomni a végén a FELIRATKOZÁS gombot..

németh dániel fotos de ronaldinho
  1. Öntözőrendszer tervező program review
  2. Chelsea stadion tour de
  3. Baranya hotel harkány akció
  4. Facebook administrator felkérés online
  5. Mennyi mélyalvás kell e
  6. Bosch mum4427 konyhai robotgép electric
  7. Tisza kastély geszt
  8. Új egészségügyi törvény 2021
  9. Gyomorsav szint mérés budapest
  10. Megumin rule 34
  11. Fizika 9 osztály megoldások
  12. Chris kyle family
  13. Kopogtatás nélkül józsef attila
  14. Margit sziget története teljes film
  15. The walking dead szereposztás
September 3, 2022, 6:20 pm
jofogás-hajdú-bihar